Referenciák
Dr. Luda Szilvia
Környezetgazdász
Szabó Edina
kommunikációs szakértő, Hellinger terápia vezető
Tamással az együttműködés összetéveszthetetlenül impulzív volt, annak ösztönző és előrelendítő értelmében. Kérdezett és hallgatott engem rendíthetetlenül. Kikapott a komfortzónámból, látott és láttatott önismereti utamon, amely külső és belső tapasztalásokkal, valamint számos élményszerű felismeréssel gazdagodott. Örülök, hogy mertem segítséget kérni, felejthetetlen a közös munkánk. Hálás vagyok érte!
És köszönöm jól vagyok, irányba egy különleges úton, ami az életem.
Hegedűs Csaba
Speciál Padló Kft. alapítója
Túróczy András
üzleti tanácsadó, projekt menedzser
Amikor a „jó oszt kész” megtelik tartalommal, érzésekkel, majd megvilágosodik, mennyire vagyok – voltam gyarló, és láttam másképp azt, ami addig evidens volt. Láttam magam, tökéletes életet élő mindent jól irányító embernek, akiről kiderül egy-egy alkalom után, hogy vak és érzéketlen, elemző és nem élő, kereső s valamit találó, de helyét mégsem lelő emberként.
Mert amit találtam, az a magam mércéje szerinti megélés, ami simán lehet torz, csak ezt nem is feltételeztem, mert ugye Én tökéletes vagyok. Ha-ha-ha állna itt egy képregényben...
Mert ahogy kint történik, bent érződik. Amire Nélküle nem jöttem volna rá. Ahogy egy olimipiai bajnoknak is van külső segítsége – rálátása magára, edző által. Így segít eligazodni Tamás a saját tervünkben, célunkban, elakadásunkban. Vajon a bajnokok miért nem egyedül készülnek!? Pont ebben segít, hogy ha kellően fáj már, és te megoldod magad, akkor rájöjj: kell segítség. Segíts hát magadon. Nekem bejött.
Adolf-Besnyő Gyöngyvér
az Imagen Communication alapítója
Mái Attila
a Marketing Amazing alapítója
Varga István
a Business Flow alapítója
Sipos Csaba
Vezető tanácsadó / Grantis Hungary Zrt.
Az emberi kapcsolataim minősége javult, például problémás helyzetekben segít a gyakorlat, hogy megtanultam magam elé képzelni a problémát és kívülről szemlélni. Így nem viszem magammal tovább az érzést és nem rontja tovább a napomat. 9800 tárgyaláson vagyok túl és ennek ellenére mégis tudatosan és folyamatosan fejlesztem a tárgyalási technikáim, amelyekhez további eszközöket is kaptam. Például már tudatosan odafigyelek arra is, hogy a találkozóim után az ügyfeleim mosolyogva távozzanak. Több figyelmet tudok fordítani a valódi értékekre: az ügyfélre és a stratégiájára.
Bánki Orsolya
Head of QA at Magyar Telekom IT Delivery & QA Centre
A kapcsolat@csontostamaspeter.hu email címre kérlek, írd meg neved, foglalkozásod, és néhány mondatban, hogy miért kapcsolódnál. A következő munkanap végéig törekszem válaszolni leveledre.