01
1991-ben kezdtem kendózni, 1994-ben bekerültem a magyar válogatottba. Ahogy a versenyzői éveim elmúltak, a kendót a shogai – az élethosszig tartó tanulás – szellemében gyakoroltam tovább: 2007-ben 4. danos fokozatot szereztem, és ugyanabban az évben saját klubot alapítottam, amit évekig vezettem. Két évvel a Covid előtt megsérült a térdem. Többek között ez vezetett el a zen gyakorlásához 2019-ben - kerestem egy tanítót, akinek a zen nem csak gyakorlat, hanem az életmódja. 2022-ben a koreai Taego rend világi Dharma-tanítójává avattak. A klubot, amelyet tanítványaimmal közösen építettünk fel, egy napon továbbadtam egyik tanítványomnak.
Megtapasztaltad már, milyen elengedni azt, amit felépítettél?
02
A kendo-küzdelemben – téthelyzetben, nyomás alatt – évtizedeken át volt alkalmam megfigyelni, hogyan jelennek meg az érzelmek a térben – úgy a saját, mint mások testében egyaránt. A meglepetés, a düh, a félelem, hogy csak néhány jellemző érzelmet említsek – mind ott van a tartásban, a légzésben, egy rezzenésben – vagy épp a hiányukban – jóval azelőtt, hogy hanggá vagy mozdulattá válnának. Ugyanezt a figyelmet viszem be egy beszélgetésbe, vagy akár a tárgyalóasztalhoz.
Érzékeltél valamit a másikon, mielőtt megszólalt volna? Hogyan hatott rád?
03
Ennek a testtudatos, nyomás alatti jelenlétfejlesztésnek nemzetközileg is van számottevő szakmai hagyománya – az embodied leadership irányzat. Ezt az irányzatot Richard Strozzi-Heckler – aikido-háttérrel – évtizedeken át dolgozta ki Fortune 500-as vállalatoknál és az amerikai tengerészgyalogságnál.
Sok mindenben a gondolataid ragadnak el – mert magadénak hiszed őket. Te mikor figyeltél fel utoljára arra, amit csak a tested és a tudatod vett észre – vagy amit az intuíció mutatott meg?
04
Van egy fogalom a kendóban: a mushin – szó szerint „nincs-elme”: az a pillanat, amikor a gondolatok áramlása megszűnik, a jelenlét összpontosul. Ez nem technika. Ez egy állapot. Többek között ez lehet az, amit velem gyakorolva elkezdhetsz elsajátítani – testtel, tapasztalattal, nem feltétlenül szavakkal. Ez nem egyszeri megoldás. Ez egy képesség. Ami gyakorolható és fejleszthető.
Képes vagy szükség szerint lazítani, fókuszálni vagy összpontosítani, ahogy egy helyzet megkívánja?
Nem elméletet tanítok. Terepen tesztelt jelenlétet – a boardtól a csoportvezetőkig, ipari termeléstől a szolgáltató szektorig. 2020 óta folyamatosan dolgozom vezetőkkel, eddig több mint száz fővel, workshoptól a havi rendszerességű kísérésig.
Amikor a vezető nem veszi észre a saját feszültségét, a csapata veszi át helyette.
Ez nem érzelgősség. Mérhető veszteség: elhalasztott döntés, elvesztett ember, elmérgesedett kapcsolatok.
Mit hoz ki a vezetőből a téthelyzet?
És kivé válik a tettei által?
Nem tanácsot adok, hanem tükröt. Nem dolgom megmondani, mi a probléma vagy a megoldás – a jelenlétemmel, testi gyakorlatokkal, kérdésekkel jöhet létre az az állapot, ahol magad ismered fel, hol akadtál el, és elkísérlek a változásban.
Volt már, hogy belefeledkeztél valamibe, és egyszer csak ijedten észbe kaptál, hogy más dolgod lenne?
Amíg észbe nem kaptál, nem ítélkeztél.
A közös munkánk természete is ilyen: megállunk az elakadásaid pillanataiban, és addig maradunk bennük, amíg magadtól meglátod, mihez kezdesz velük.
Ebből következik, ami a mottómmá vált az idők során:
Fejlődni kötelesség
A felkészítés olyan, mint amikor kondibérletet veszel: lemész a terembe, hogy fejleszd magad. Helyetted nem tudok „súlyzózni” – de veled együtt fogok gyakorolni. Az én feladatom, hogy jelen legyek és elkísérjelek, amíg a gyakorlat tapasztalata készséggé érik.
A kivezető út a keresztülvezető út, ami ráadásul befelé vezet. A gyógyszer keserű. Mi mozgat jobban éppen: a kíváncsiságod, vagy a szenvedésed?
Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult és hozzájárul ehhez az úthoz – tanítóimnak, tanítványaimnak.