Egy volt nagyvállalati igazgató, ma egyetemen tanít. Hét évvel korábban már dolgoztunk együtt. Azzal jött újra: elakadt, nem tud továbblépni. Féléves folyamatot kezdtünk, és a második hónapban érkezett egy külföldi állásajánlat – vele egy sor kérdés, a legfontosabb: költözzön-e vele a család.
Nem vágyakat gyűjtöttünk, hanem helyzeteket tisztáztunk: pontosan hol, milyen környezetben, kik között akar élni. Képekben, valós helyszíneken – nem jelszavakban. Kérdések segítségével sorba rendezte az értékeit, és újra meg újra visszatértünk hozzájuk: mi kell ahhoz, hogy érvényesüljenek, és hol kell határt tartania.
Elfogadta az állást. A család három gyerekkel külföldre költözött, a férj vállalkozását átszervezték. Az egészet egy általa megalkotott kép mentén vitte végig.
Rendet akart tenni, én elkísértem benne. Valójában ő kezdett el rendeződni – és vele az élete is új alapokra került.
„Nekem nagyon fontos volt a megértés: hogy megértsem a mögöttes dolgokat. Ez a hat hónap ennek nagyszerűen teret adott. Nem érdemes a folyamatot siettetni.”
